Hidat épített

Néhai Nt. Szűcs M. Sándor tiszafüredi lelkipásztor 1951. szeptember 26-án, Nagy-varsányban született. 2002. január 30-án a 4-es főút Apafa-Debrecen közötti szakaszán történt közúti balesetben hunyt el.A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában 1970-ben érettségizett, majd, katonáskodás után a Debreceni Teológiai Akadémián 1971 januárjában kezdte meg tanulmányait. A felzárkózó közös tanulás közben szőtt közöttünk az Isten életre szóló barátságot. „Minden időben hív az igaz barát, testvérül születik a nyomorúság idején” – ezt magam is és minden barátja megtapasztalta.

1973 októberében, majdnem az egész évfolyamot exmisszióba rendelték. Szűcs M. Sándort Tivadarra s egyúttal Tarpára, Nt. Telkes György esperes úr mellé. 1974. szeptember 1-től a nagyecsedi gyülekezetbe rendelték, itt szolgált exmisszusi, segédlelkészi, beosztott-lelkészi minőségben. 1975. november 25-én kötött házasságot Fejes Klára végzős teológával. Kevés házaspárt ismerek, akik olyan kitartó imádkozással keresték Isten útmutatását, s kapták egymást Istentől házastársul, mint ők. „De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét: meghallgat engem az én Istenem! Ne örülj én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a sötétségben ülnék is, az Úr az én világosságom! (Mik. 7,7-8).

1976-ban papi vizsgát tett. 1978 novemberében választották meg a Nyírlövő – Lövőpetri társegyházközségek. Szolgálati idejük alatt renoválták a templomokat, Lövőn a parókiát, Petriben parókiát épített a gyülekezet. Már a hetvenes években szerveztek nyári gyerek- és ifjúsági heteket, táborokat. Az utolsó ifjúsági napot Füreden tartották, ahol részt vettek lövői és Petriből való fiatalok, gyülekezeti tagok is. Isten megadta nekik, hogy részesei lehettek a magvetésnek és aratásnak egyaránt.

Szolgálati idejük alatt huszonnégyen tanultak a debreceni református gimnáziumban, akik közül ma kilencen lelkipásztorként, tanítóként, diakónusként, kántorként szolgálnak egyházunkban.

Lelkészi szolgálatának koronája és golgotája volt a füredi gyülekezet, ahová 1996-ban választották meg. Ma a tiszafüredi gyülekezetből tizenheten tanulnak felső- vagy középfokú egyházi oktatási intézményben. Különösen is szívügye volt a helyi óvodai, iskolai tanítás, amit csakis élő hittel, s minden nehézséget vállaló, hordozó energiával, szüntelen imádkozással végzett, a kishitűséget megszégyenítő áldásokkal. Egyházi keretek között „itt a jövő értelmisége” – szokta mondani.

Szűcs M. Sándor közéleti ember is volt. Már akkor is, amikor a közéletből a lelkipásztor ki volt rekesztve. Még nagyecsedi segédlelkész korában egy békegyűlésen a szokásos tájékoztatás után spontán hozzászólóként nagy meglepetésre Ecsed és a térség helyzetét vázolta, annak helyzete javítására. Az elszigeteltségből 1989-ben léphetett ki a társadalom porondjára, amikor elsőként az országban földet osztott. Az Antall-kormány idején országgyűlési képviselő volt. Faluban, illetve városban élt, de régióban gondolkodott. Része volt a Dombrád és Cigánd közöti Tiszahíd megépülésében. Kemény harcot vívott az épülő M3-as beregi leágazásáért. A parlamentben is lelkipásztor maradt, elősegítve a parlamenti imaközösség megalakítását – ami az ő mandátumának elvesztésével szintén megszűnt.

Aki gazdálkodásban nőtt fel, szívből – megélhetési kényszerből maga is ezt teszi, észreveszi az erdőben a fát, a nyájban a bárányt, „Ismerd meg juhaid egyenként”, magára vette választóinak és nem választóinak gondját, baját. Ahol tudott, ott adott, rohant, intézett, lobbízott. Sokszor éjfél után is meghallgatta a panaszos embereket.

Anyakönyvezés közben – keresztelés után – infarktusban hunyt el Nt. Kovács József lácacsékei lelkipásztor közös barátunk – három gyermeke maradt árván, a negyedik 3 hét múlva árván született. Hova menjen a család?– kérdezte mindenki. Szűcs M. Sándor egy lakást intézett az özvegynek és az árváknak.

Most már ő is távozott. Búcsúztatóján Bölcskei Gusztáv püspök hirdette az Igét: „A reménység pedig nem szégyenít meg”. Szűcs M. Sándor a Reménység hírvivője és szolgálója volt…

"Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség." (Fil.1,21)


Egy szomorú esemény történt a januári hónapban. Szűcs M. Sándor Lelkipásztor autóbaleset következtében elköltözött Megváltójához. Mindenkit megdöbbentett a hír, de az ő szavaival élve " nincsenek véletlenek, csak váratlanok". Jézus is azt mondta:"Ti is azért legyetek készek: mert a mely órában nem gondolnátok, abban jő el az embernek Fia." (Lk14,40) Február 9.-én Nagyvarsányban elköszöntünk tőle:


Kedves gyászoló családtagok, testvérek és gyászoló gyülekezet!


A lövőpetri és a nyírlövői református egyház, ifjúság és mindazok nevében, akik Krisztus Jézusban vannak elköszönök Szűcs M. Sándor lelkészünktől.


Nem búcsúzunk el tőle végleg, hiszen ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak volnánk. Hisszük, hogy Krisztus feltámadt a halálból és vele együtt mi is, akik hiszünk, fel fogunk támadni az örök életre. Pál apostol szavaival mondva:" Mert nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük! Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt." (ITessz.4,13-14)


Fogalmazhatunk így is: Elköszönünk Szűcs M. Sándor lelkésztestvérünk testétől, mint egy könyvborítótól, de a lelke, mint a könyv belseje, a szerző, azaz Jézus Krisztus által átnézve és átdolgozva, új kötésben egykor kiadásra kerül.


Ne legyünk hát tudatlanok! A halál legyőzött ellenség, Jézus győzte le a keresztfán. Aki hisz Jézusban, ha meghal is él! Ennél a koporsónál megállva is hisszük-e ezt?


Azokkal együtt, akikkel hisszük ezt tudjuk, hogy nem e világból valók vagyunk. Csak vándorok és az eljövendőt, azaz Krisztus országát várjuk, de közben tesszük, amit Urunk reánk bízott. Azzal a tudattal élünk itt a földön, hogy számot kell adnunk földi vándorlásunkról. Lelkésztestvérünk életében ez elérkezett.


Mi, akik még itt vagyunk e földön, hálaadással emlékezünk meg lelkésztestvérünk és családjának 1979 és 1995 között gyülekezeteinkben közöttünk végzett fáradozásairól és szolgálataikról. Minden nap előttünk van a kezeik nyomán felújított és felépített parókiák, megszépült templomaink.


Többen hálaadással emlékeznek meg, hogy lehetőséget teremtett az egyházi iskolákban való továbbtanulásnak, hogy Isten gyermekeivé és szolgáivá váljanak.


Megismertette velünk fiatalokkal és idősekkel a Biblia fontosságát és tekintélyét. Személyesen én magam is tőle kaptam az első Bibliámat, melyért örökre hálás leszek és megismerhettem belőle az Isten kegyelmét és szeretetét Jézus Krisztusban.


Szinte mindenkit biztatott a kitartásra, a hitben való növekedésünkre. Sokat tanultunk az életéből, kiemelve a kitartást, hogy ne adjuk fel soha a hit harcát.


Emlékezünk azokra a Bibliai igékre, melyeket sokszor hallottunk tőle, nem csak a szószékről, hanem a hétköznapokban is. Többször eszünkbe jutnak, vígasztalnak és erősítenek bennünket. Néhányat olvashatunk a templomunk falaira felírva is.


Emlékezünk az egész életére, ami jó volt követve, ami rossz elkerülve. Hálaadás van a szívűnkben és megköszönjük Istennek, hogy együtt lehettünk ebben a földi életben vele, mert az Igazak emlékezete áldott.


Elköszönünk, de nem végleg egyik kedves énekünk szövegével, mellyel néhányan 2001. augusztusában köszöntünk el a Tiszafüredi gyülekezettől:


"Isten velünk viszontlátásra! Hűn ölelve tart szerelme, S nem hagy el sosem kegyelme. Isten velünk viszontlátásra! Hogyha itt, tán nem is: ott az égi honba fenn, Jézusunk kebelén. Isten velünk, Viszontlátásra!"